Press "Enter" to skip to content

Javában tombol a nyár, vigyázzunk a vízi balesetekkel

Nap, mint nap hallani a híradásokban, hogy valaki vízbe fulladt. Nyári időszakban a vízi balesetek zöme sajnos halállal végződik. A strandokon, vagy bárhol máshol bekövetkező balesetek során nagyon fontos, hogy az elsősegélynyújtás időben érkezzen. Kár azt gondolni, hogy csak a mélyebb vízekben történhetnek balesetek, hiszen kisgyerekek körében gyakori az alacsonyabb vízállás melletti baleset is. Az orr- vagy a szájnyílás víz alá kerül, és máris bekövetkezik a baj. Elég, ha a szülő csak egy pillanatra nem figyel oda. Fáradtság, nem elégséges úszás tudás sokszor okozója a baleseteknek.

Érdemes ezt a pár sort elolvasni ahhoz, hogy tudjuk miképpen menthetünk életeket ezekben a helyzetekben. A mentők biztosan nem érkeznek meg túl gyorsan a helyszínre, de addig mi magunk is segíthetünk a bajba jutottakon. A pánik az egyik leggyakoribb fulladási ok, hiszen ha valaki egy erős sodrásba kerül, akkor bepánikol és a víz alá merül. Ilyenkor automatikusan visszatartja a lélegzetét valameddig, de utána elkerülhetetlen, hogy a légutakba kerüljön a víz. Vizet nyel a fuldokló és emiatt hányhat is. Ha nem hányt az illető akkor érdemes megnézni a légutakat, hogy tiszták-e hiszen az oxigénhiány tovább fokozódhat és az idegsejtek károsodása is beindul. Halál vagy maradandó agykárosodás következhet be, ha nem érkezik meg időben a segítség.

Természetesen egyéb más oka is lehet a fulladásnak, hiszen a kiváltó ok lehet egy hirtelen eszméletvesztés a vízben. A napszúrást kapottak többségénél ez elő is fordulhat, főleg a nyári forró napokon. A felhevült testet hirtelen éri a hideg víz, ez sokszor a fiataloknál fordulhat elő, amikor barátaikkal versenyeznek és a hirtelen hideghatás miatt légzésmegállás következhet be. Akiknek eleve szívritmuszavaruk van, még véletlenül se menjenek be a hideg vízbe tele gyomorral, hiszen az is okozhat fulladást. A legelső, amit tennünk kell minden esetben a személyzet értesítése, a mentők felhívása. Szerencsés esetben többen vannak a helyszínen és a feladatok megoszlanak. Laikusként, ha megfelelő az úszástudásunk, akkor ki tudjuk menteni a bajba jutottat és azonnal meg tudjuk kezdeni a befúvásos lélegeztetést. A lélegeztetést egészen addig folytassuk, amíg a mentésben járatos szakemberek nem érkeznek meg a helyszínre.